Idősek napja
„Teneked mit is adhatnék,
amit te nem tudsz réges-rég?
A villany is
szebben ragyog,
ha a házunkat besüti
a Te napfényes mosolyod.”
Kellemes hangulatú szombat délelőttöt ünnepeltünk december 13-án, a 62 éven felüli szép korúakat. Már hagyomány községünkben, hogy minden évben az önkormányzat jóvoltából megrendezésre kerül az Idősek napja. Mosolygós nagymamák és nagyapák foglalták el helyüket az Általános Iskola feldíszített tornatermében.
A vendégeket Árvai Károly polgármester úr köszöntötte, gondolván azokra az emberekre is, akik az idén nem voltak közöttünk.
Majd ünnepélyes keretek között jubileumi köszöntő következett Saminé Matlák Magdolna jegyzőasszonytól. Nagy Lajos Imre és Harsányi Julianna 60 évvel ezelőtt, Básti Bertalan és Zákány Borbála pedig 50 évvel ezelőtt kötöttek házasságot.
Varga Béla plébános úr és Konc Gál László református lelkész úr is köszöntötte az időseket.
Ezt követően a legkisebbek, az óvodások csaltak mosolyt az idősek arcára, akik betlehemes játékot adtak elő. A műsorban szereplő gyerekek:
-
Árvai Enikő
-
Beregszászi Antal
-
Béres Vivien
-
Buzder Anita
-
Galyas Dorina
-
Gudics Benjamin
-
Hriczo Mária Nóra
-
Seer Tilda
-
Ujfalusi Bianka
-
Ujfalusi Kornél
-
Ungi Balázs
A gyerekeket felkészítette: Tamásné Kurucz Ilona és Szakács Erzsébet Erika
tovább>>
|