XVIII.-XIX:-XX. század festészete
Képzőművészeti kiállítás XVIII.-XIX:-XX. század festészete A VII. alkalommal megtartott Elszármazottak napján képzőművészeti kiállítás nyílt Aszaló községben. Már számos alkalommal adott helyet Tájházunk épülete különböző témájú gyűjtemények bemutatására. Ezen képzőművészeti kiállítás témája a XVIII.-XIX:-XX. század festészete.
Bizonyára Önök között is vannak olyanok, akik már föltették magukban a kérdést, hogy mi is az a művészet? Hogyan kaphat valaki olyan tehetséget, hogy maradandót alkotva halála után 1-2 száz évvel később is megálljanak emberek a festményei előtt és megpróbálják átélni a kor adott szépségét, a művész pillanatnyi hangulatát, mely ösztönözte munkájának megalkotására.
Rengeteg ismeret és készség átadható a művészettel kapcsolatban, elméletben és gyakorlatban egyaránt. Csupa olyasmi, amit minden művelt embernek illik tudnia.
Míg nálunk, a 18. század elején, úgyszólván talaja is alig volt még a művészetnek, addig Hollandiában kialakul az olyan művésztípus, amelyik megrendelésre termel. Termékei pedig – csendéletek, tájképek, állatképek – a jólétre utaló reprezentatív, vagy pusztán díszítő, dekoratív funkciót töltenek be a gazdag polgárok falán.
A 19.-20. században a művész nem ritkán a nemzeti- és szabadságeszmék szószólója, társadalmi mozgalmak élharcosa. A kor egyik ismert festője, akinek egyik képével az 1. műteremben is találkozhatunk, Mednyánszky László, az igazi nagy magányos festő. Felvidéki nemesi családból származott, megélhetési gondjai alapjában nem voltak, de az állandó keresés, az élet súlyos kérdéseivel való szembenézés művészetének mindvégig fő vonása. Elsősorban a táj érdekelte, amelyet borongó és szomorú, alkonyati vagy hajnali megvilágításban fest, barlangok és sáros utak, mocsaras vidékek és fenyegető erdők képében.
A 20. század avantgardista művészete, pedig magát a művészetet, helyesebben a művészet hagyományos funkcióit akarja tudatosan megváltoztatni. Magyarországon jószerével előbb volt meg az elmélet, mint a stílust reprezentáló alkotások. Az évtized végére a helyzet ismét megváltozott. Az újfestőknél felváltotta a színéhséget a színcsömör, a kompozíciók kevésbé indulatosak és ismét objektívebbek lettek, az emóciók helyett újra az intellektus került előtérbe.
|
